Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#tűcsere program

Kálmán Attila Itthon

Pár perc alatt kiderül, hogy hepatitiszfertőzött-e

Vészesen terjed a hepatitisz az intravénás szerhasználók körében, de a nem drogozók sincsenek biztonságban. Ezért most szűrőkampányba kezdenek a civilek, pár perc alatt bárki megtudhatja, hogy fertőzött-e.

Kálmán Attila Itthon

Aggasztóan terjed a hepatitisz

Nyugtalanító adatokat közölt az Országos Epidemológiai intézet az intravénás szerhasználók fertőzöttségéről: közülük majdnem minden második hepatitiszes, és közel 10 év után először szűrtek ki HIV-betegeket is. A helyzetet súlyosbítja, hogy kevés a szűrővizsgálat, ezért kevesen tesztelik magukat, így nem is tudnak betegségükről.

Kálmán Attila Itthon

A hepatitisz nem akarja Kocsis Máté igazát

Jelentősen megnőtt a hepatitiszfertőzöttek száma a Józsefvárosban: a civilek szerint ennek egyértelmű köze van a tűcsereprogram leállításához, míg a kerület ezt is a "liberális drogpolitikával" magyarázza. Bár a kerületi drogstratégia már elkészült, egyelőre hiába próbáltuk kikérni többször is az önkormányzattól, amely leginkább a civilekkel szembeni bozótharccal van elfoglalva. Mindenesetre akárcsak a Nemzeti Drogstratégia, a VIII. kerület is drogmentes jövőről álmodozik.

hvg.hu Itthon

Kocsis Máté lebetegedett, így nem kérdezhették őt a józsefvárosiak

Itt lehetett volna az alkalom, hogy a VIII. kerületi lakosok feltehessék kérdéseiket polgármesterüknek például a tűcsereprogram leállításáról, szociális és lakhatási kérdésekről, ám a drogteszt ötletével előálló Kocsis Máté lebetegedett. A közmeghallgatás időpontját az utolsó pillanatban módosították is.

MTI Itthon

Lemondott Trócsányi kabinetfőnöke a tűcsereprogram miatt

Még múlt héten lemondott Trócsányi László igazságügyi miniszter kabinetfőnöke, Hajas Barnabás, "figyelemmel arra, hogy a józsefvárosi tűcsereprogrammal kapcsolatban felmerült személyes érintettsége" - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) hétfőn.

MTI / hvg.hu Itthon

Járvány is kitörhet Budapesten a Liberálisok jelöltje szerint

Bodnár Zoltán, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje szerint járvány is kitörhet Budapesten a VIII. kerület tűcsereprogram leállítása miatt. A józsefvárosi önkormányzat szerint úgy tűnik, Bodnár Zoltán is beállt a droglobbi mögé, és jobban érdekli néhány kábítószer-fogyasztó, mint 80 ezer józsefvárosi egészsége.

hvg.hu/MTI Itthon

Nagyon rezeg a léc a józsefvárosi tűcsere program alatt

Nagy veszélyben látja a Kék Pont Alapítvány a tűcsere programját, ugyanis azt csak akkor tudják működtetni, ha a jelenlegi 6 millió forintos éves alaptámogatás helyett 30 millióval támogatja a kormányzat a program működését. Előreláthatólag augusztus végéig az egy ember által cserélhető tűk számát tízről kettőre csökkentik, és szerdánként nem lesz elérhető a szolgáltatás. Ezzel egyidejűleg, újabb szakmai egyeztetést kezdeményeznek.

hvg.hu Itthon

Megint veszélyben a józsefvárosi tűcsere program

Elutasította a Józsefvárosi Önkormányzat a Kék Pont Alapítvány 2013-as szakmai beszámolóját, így az önkormányzat megvonja a kedvezményes bérleti lehetőséget a kerületben tűcsereprogramot működtető civil szervezettől - írja a Népszabadság.

hvg.hu Itthon

Videó: Polgárőrök védték a fideszest a Kék Pont elleni tüntetésen

Tüntetést szervezett a drogosokat tűcserével segítő Kék Pont Alapítvány elé egy civil szervezet, a tüntetésbe azonban Kaiser József fideszes önkormányzati képviselő is bekapcsolódott. Két polgárőr gorillaként védte őt, amit először elismertek, majd letagadtak. Korábban az önkormányzat azért bontott szerződést a Kék Ponttal, mert szerintük a szervezet csak töredékét gyűjtötte vissza a drogfüggőknek kiosztott tűknek. Az eldobált tűk mindenkit zavarnak. Videóriport a Józsefvárosból.

hvg.hu Itthon

Kocsisék kitennék a Kék Pontot a kerületi drogügyi fórumból

A Józsefvárosi Képviselő-testület november 20-i ülésén határozatot hozott arról, hogy javasolja a tűcserét üzemeltető Kék Pont Alapítvány kizárását a kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumból - írja a Drogriporter. Mivel a fórum tagjainak többsége állami szereplők, ezért az önkormányzat csak javasolni tud.

hvg.hu/MTI Itthon

"Idevonzották a drogterjesztőket" – Józsefváros a Kék Ponttal való szakítást magyarázza

Rácz József, a Kék Pont Alapítvány kuratóriumi elnöke visszautasította, hogy tűcsereprogrammal odavonzzák a környékre a droghasználókat. A közterületeken eldobott tűk problémája miatt az alapítvány is többször egyeztetett a közterület-fenntartóval és a városüzemeltetéssel, sőt maguk is kezdeményezték a közös fellépést. Az önkormányzat szerint az alapítvány nem teljesítette a vállalásait.

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Furcsa gondolatok: ön is érezte már úgy, hogy ugrani kellene a mélybe, amikor nagyon nem lett volna jó ötlet?

Furcsa gondolatok: ön is érezte már úgy, hogy ugrani kellene a mélybe, amikor nagyon nem lett volna jó ötlet?

Trump hivatalosan is elrendelte a stratégiai kriptodeviza-tartalék létesítését

Trump hivatalosan is elrendelte a stratégiai kriptodeviza-tartalék létesítését

Sokat ronthat aranyere állapotán, ha ezt nem csinálja jól

Sokat ronthat aranyere állapotán, ha ezt nem csinálja jól

73 millió forint közpénzből tartották meg a Hunyadi díszbemutatóját

73 millió forint közpénzből tartották meg a Hunyadi díszbemutatóját

Bloomberg: Oroszország hajlandó tárgyalni egy ideiglenes tűzszünetről Ukrajnában

Bloomberg: Oroszország hajlandó tárgyalni egy ideiglenes tűzszünetről Ukrajnában

1000 milliárd forint fölé ugrott az OTP profitja tavaly

1000 milliárd forint fölé ugrott az OTP profitja tavaly

Egy nem fontos, de mégis sikeres orbáni vétó története

Egy nem fontos, de mégis sikeres orbáni vétó története

Teljesen beszakadtak a Tesla-eladások a németeknél és a norvégoknál

Teljesen beszakadtak a Tesla-eladások a németeknél és a norvégoknál

A címlapról ajánljuk